fbpx
Web Story
Web Story

Minden fotósnak megvan az Ő kedvenc témája és fotósa, stílusa, az, amit a legjobban szeret fotózni, azok az emberek akikre felnéz szakmailag. Én etekintetben leginkább a klasszikus és régi NAGY (nem véletlen a kiemelés) fotósokra szeretnék hasonlítani. Hiszen Ők nem féltek egy-egy éles helyzetben is a legnagyobb szaktudással, alázattal és profizmussal végezni a munkájukat. Hittek abban, amiben én is hiszek, hogy egy jobb, igazságosabb, egyenlőbb világ lehetséges.

Ezért teszem azt, amit teszek, ezért fotózok úgy, ahogy fotózok, ezért alkotok úgy ahogy alkotok.

Lehet-e tenni fotókkal egy igazságosabb társadalomért? Ez a nagy kérdés.

Én hiszek abban, hogy a dokumentarista fotógráfia nem feltétlenül csak ennyi: dokumentarista. A fotóknak hatalma van, többet mondanak el rólunk, mint, mint megannyi tanulmány, cikk, kiáltvány, vagy könyv.

A képek képesek megmutatni az embereknek azt, amit szavakkal nem lehet vagy csak iszonyatosan nehéz elmondani. Magyarországon is sokféle módon lehet használni a fényképészetet a társadalmi igazságosság előmozdítására.

Az egyik módja az, hogy olyan fotókat készítünk (mint szakma), amelyek bemutatják a társadalmunk problémáit és azok hatásait. Ilyen problémákat leget napestig sorolni, mint a szegénység, a kirekesztés és az emberi jogok megsértése, a korrupció, a lakhatási válság és még tényleg nagyon sokáig tudnám sorolni. Ezekre a képekkel felhívhatjuk a figyelmet, mint problémák amikkel kezdeni kell valamit, és ezek a fotók ösztönözhetik az embereket arra, hogy cselekedjenek.

A másik módja az, hogy a fotósok olyan képeket készítenek, amelyek bemutatják azokat az embereket, közösségeket, mozgalmakat akik és amelyek küzdenek a társadalmunk jobbá tételéért. Ezeknek a képeknek több hatása is lehet. Az egyik egy inspirációs, hogy meg lehessen mutatni azokat az embereket, akik tesznek az igazságos társadalomért, akikből lehet inspirálódni, másrészt terjeszteni lehet az aktivisták által tett erőfeszítések hírét, amely gyakran már önmagában is egy óriási segítség egy adott ügynek.

Én alapvetően szeretnék ezen dolgozni. Én azt szeretném, hogy egy fotónak hatása is legyen a befogadóra, nem pedig csak egy vizuális ingerként működjön, egy díszes illusztrációként, hanem valami valósként.

Fotósként pont ez szerintem a feladatom. Megmutatni azt amit nem lehet leírni, nem lehet megfogalmazni, kimondani, felfogni, csak látni.