fbpx

Amennyiben körülnéztél már a weboldalamon, gondolom feltűnt, hogy igen nagy rajongója vagyok a filmes/analóg fotózásnak, magának az eljárásnak és az egész folyamatnak, úgy általában. Mind a laikusok, és a hozzáértők is megkérdezhetik, hogy most mégis miért? Egy régi, nehezen kezelhető technika az, amely az idő előre haladtával csak egyre drágább és drágább less, pedig már most sem olcsó…

Igazából sokat gondolkodtam a válaszon, de sosem tudtam megfogalmazni, hogy miért is szeretem annyira a vegyszerek szagát, a film képi világát vagy éppen a kamerák mechanikus érzését. Egyszerűen nem tudom. Azt viszont tudom, hogy mit NEM szeretek a digitális fotózással kapcsolatban.

És ez most nem ilyen „bezzeg régen minden jobb volt” monológ lesz, csak szimplán az én személyes gondolataim. Ugyanis nem arról van szó, hogy ne lehetne zseniálisat alkotni egy digitális kamerával, sőt, csupán azt, hogy valami hiányzik belőle…

Geometria Budapest
Geometria Budapest – Fekete fehér film

Harc a kiüresedés ellen

Ha arra gondolunk, hogy mennyire megváltozott a képhez való viszonyunk az elmúlt évek során, akkor igen megdöbbentő képet kapunk: A print fotó eladások száma évről évre csökken, miközben egyre többen fotóznak. Mindez azt jelenti, hogy a képeket már csak digitális formájukban nézzük, fizikailag ezek nem is léteznek. Mindez egy olyan furcsa helyzetet eredményez a fotós számára, hogy nincsen kapcsolata semmilyen fizikai valóssal.

Éppen ezért annyira más analóg fotózni!

A film egy fizikailag létező valami, amelyet nem lehet csak úgy oly könnyen sokszorosítani, nem lehet csak úgy lemásolni, stb. Éppen ezért okoz számomra nagy örömet, ha filmre analóg tudok dolgozni. Egy tekercs film lekorlátoz maximum 36 képre, így annak a 36 képnek tökéletesnek kell lennie. Persze vannak esetek, amikor a nyersanyag ár egyszerűen túl sok lenne, és emiatt észszerűbb a digitális kamerával dolgozni, – ilyen volt például amikor a Mércének fotóztam a Szikra mozgalom választási eredmény váróját, ahol egy este alatt több száz képet kellet készítenem. Viszont éppen emiatt fontos, hogy tudjuk mikor mi a prioritás, mihez kell a kép?

Analóg vs. digitális: akkor most melyik a jobb?

Lines
Vonalak – Fekete fehér film

Az igazság az, hogy szinte mindegy, hogy most milyen eszközzel fotóztunk, milyen eljárással, hiszen a kívánt végeredmény fogja meghatározni, hogy melyik eszközhöz nyúlok. Ha gyorsan kell sok kép, akkor nem jöhet más szóba, csak a digitális fényképezőgépem, de ha a cél az, hogy tartalomvilágát tekintve is meg legyen töltve az a kép, akkor az analóg gépeimhez fogok nyúlni.

Ugyanis a lényeg ez: A filmnek tartalma van! Olyan tartalma, amelyet egyesek és nullák sokasága között is átjut, hibák, amelyektől elkezd élni, olyan tónusok, amelyek digitálisan egyszerűen sohasem lesz, olyan dinamika, amely túlszárnyalja a mai csúcsgépeket is.

Analóggal fotózni teljesen más, egyszerűen olyan, mint amikor az ember megtalálja önmagát, hazatér egy hosszú út után vagy amikor a kedvenc kajáját eszi, egyszerűen érzi az ember, hogy otthon van…

Ha kíváncsi vagy a fekete-fehér analóg képeimre, akkor azokat itt megtalálhatod.