Ugyebár van ez a Murphy nevű ember, és neki a törvénye , amely úgy hangzik, hogy „ami el tud romlani az el is fog”. Ezt a mondást általában balszerencsés vagy negatív kontextusban használjuk, holott Murphy eredetileg ezt a bajt megelőzően értette. Azaz jobb felkészülni minden eshetőségre, és ezzel is megelőzni a problémákat.
Mindez sajnos nem nagyon tartottam fejben, amikor egy tatai néptáncházat fotóztam, mert a munka kellős közepén az addigi kamerám csütörtököt mondott. Tartalék eszköz pedig nem volt.
Értelemszerűen ez igencsak kellemetlen, de semmi baj – gondoltam magamban -, van nálam egy csomó fekete-fehér analóg nyersanyag, a filmes kamerám, majd azzal megoldom.
És megoldottam…
Természetesen kevés fény mellett a vaku a fotós legjobb barátja, használtam is bőven, viszont most csak egyetlen képről szeretnék beszélni. Pihenés gyanánt bementem a fiú öltözőbe inni valamit, no meg hogy onnan is lőjek pár hangulatképet. Kapva kaptam az alkalmon, amikor megláttam az előttem kibontakozó jelenetet, de a Nikon AF rendszere eléggé megviccelt és az utolsó pillanatban váltott fókuszpontot, de talán mindez nem is baj.

Ez a kép megjelent az ANALÓG Magazin 2021. Októberi számába .